2013. szeptember 22., vasárnap

A motiváció

Nyolc éves koromtól minden nyáron keresztapámékkal mentünk nyaralni. Akkoriban csak belföld jöhetett szóba és szállásnak a sátor, de nemigen bánkódtunk miatta, sőt gyerekként kifejezetten élveztük. Azokon a nyarakon mindig kinéztünk egy adott tájegységet és egyszerűen felfedeztük azt. A Zsiguli hátuljában hűtőtáska, tetején sátor, a hátsó ülésen feltornyozva az ágynemű és ahol alkalmas kempinget találtunk ott megszálltunk, majd folytattuk utunkat :-)

Elmondhatom, hogy így nagyon sok helyet bejártunk kis hazánkban és voltak közte igen csak eldugottak. Az viszont érdekes, hogy az élménydús túráknak köszönhetően ennyi év távlatából is tisztán emlékszem olyan falvakra, várakra, természeti tájakra, amelyeket elsőre csak nehezen találna meg az ember különféle turisztikai magazinokban.

Egy ideje elkezdtük újra felfedezni ezeket a helyeket immár a saját családommal. Megmutatom nekik, hogy milyen szép is az ami körülvesz minket ott a "betonon túl". Van már számos hely ahol voltunk és tervek is ahová majd még menni fogunk. Ezek közt lesznek kisebb és nagyobb lélegzetvételűek, könnyebb és nehezebb túrák, valamint olyanok is amikhez autón és bakancson kívül más jármű is kell.

E bloggal pedig az a szándékom, hogy a saját példánkon keresztül kimozdítsam az embereket a szabadba és megmutassam azt, hogy nem kell messzire menni és rengeteget költeni a pihenésért, kikapcsolódásért.  Mert hát valljuk be az átlag magyar a Balatonon és egy-két wellness szállodán kívül nemigen tud elképzelni más kikapcsolódást belföldön... 
Rajta tehát kerekedjünk fel és ne féljünk letérni az aszfaltról! 

Aki esetleg szeretne ötleteket meríteni, annak próbálok majd pontos és használható információkkal szolgálni a túráinkról, de természetesen senkire sem akarok ráerőltetni semmit, viszont szívesen veszek mindenféle ötletet, javaslatot, biztatást és kritikát!

Akkor induljunk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése